Napló:

Vasárnap csak sikerült Anikónak kimozdítania bennünket és délelőtt elmentünk Pentellére az erdei tornapályára. Na jó nem mindenkit, Gergő otthon maradt. Neki az erdőben túl sok a rovar, bogár. Egyszerűen írtózik tőlük. Anikó elhívta Vicát is, aminek az lett az eredménye, hogy mind az ő autójával mentünk. :)

A falevelek hullottak, mint valami hatalmas sárga hópihék. Vica és Anikó beszélgettek, Lilla idétlen volt mint mindig. Természetesen megint elfelejtettem fényképezőt hozni magammal, a telefonom meg ugye ... Vica gombára vadászott. Találtunk is néhányat, Ő persze fényképezett ezerrel. :) Láttam (és halottuk is), hogy egyre mérgesebben matat a gépén. Nem talált valami beállítást rajta. Elkértem, de szabadkoztam is, hogy gőzőm sincs merre lehet, de kb. 5 másodperc után megtaláltam neki. Láttunk a rengeteg sárga fa között, benn, messze az úttól egy szép piroslevelű fát is. Messziről csinált pár képet. Lilla persze rávett, hogy én is idétlenkedjek vele néhány állomáshelyen. Szerintem vicces lehetett távolról, ahogy ott lógtam és próbáltam valami lábemelés-szerűt imitálni. :) A saslengéses korlátnál még sikerült ugyan megtartani magam, de 2 lengés után meghúzódott a karom. :( Ellenben a helyből távolugrásnál sikerült nagyobbat ugranom Lillánál. Tíz centivel! Jutalmat is kaptam érte...begörcsölt a vádlim. Jah, aki elspórólja a bemelegítést, az ne jajongjon. A pálya végefele Lilla talált egy "cuki" zöld hernyót. Egyből kitalálta, hogy hazahozza. Csak az anyai szigor tudta benne megakadályozni, most azért én is ellene voltam. Így végül az állatka ott maradt az erdőben. Közben persze el-el futott mellettünk néhány sportosabb ember is, megint és megint és megint. :) Mikor végre kiértünk a pálya végére Anikó duracell módba kapcsolt és kijelentette, hogy menjük vissza és fényképezzük le a piroslevelű fát, de most közelről. Ő és Lilla előreszaladtak, mi Vicával igyekeztünk nem kiköpni a tüdőnket, hogy utolérjük őket. Én közöltem, hogy megvárom őket az úton, a harom leányzó pedig becsörtetett a vadonba. Szerintem max. 50 méterre lehettek, de lehet, hogy csak 30, de a meglepően sűrű aljnövényzet miatt teljesen eltűntek. Ez visszafele is működött, mert kiabálva próbáltak visszatalálni az útra. Pont ezért maradtam ott, és mint valami kiabálótorony (ha van világítótórony, akkor van kiabálótorony is és kész) mutattam merre jöjjenek. Nem mintha ebből az erdőből 15 perc bármerre gyaloglás után ne lehetne kitalálni. Ekkor mehettünk végre haza.

osz.malna.fotoalbum.hu/

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.