Már nem vagyok...
2012.10.19. 11:01
Napló:
Tegnap végre eljutottam fogdokihoz.
A mindútalan leeső hidamat kezdték el kicserélni egy jobb megoldásra és a múltkor talált pici lyukat foltozták be. Autóval mentem, mert így egy órát nyertem reggel és 2-őt délután. Amit persze befizettem a benzinpénzbe. Szerencsére előbb a lyukat tüntette el Tamás doki, így mikor a Zsolt-hoz kerültem és azt mondták, hogy ez most elég kellemetlen lesz (szuri a szájpadlásba) nem éreztem semmit. :) A főnök ingázott köztem és egy másik beteg között, közben pedig a részleteket a segítők végezték el. Zsolt már csak az implantátumokkal és a zűrösebb esetekkel foglalkozik, meg persze azokkal akik direkt hozzá jönnek. Minden foglenyomat készítést elrontottak elsőre, amit plusz 10-10 perces tátott szájas (benne a fémtálca, plusz a doki keze) várakozást jelentett. Végül kaptam ideiglenes tömést a szétszedett fogamba. Plusz gyökérkezelés. Sajnáltam, hogy egy harmadik fogat is szét kaptak, mert ezt tizenhárom éve csinálta a Zsolt, arany tömés volt benne és akkor azt mondta, hogy nagy valószínűséggel ezzel temetnek el, mert annyira tartós. Ez így is volt, semmi baja nem volt (a tömésen kívül). Ezzel elvesztettem a címet, hogy aranyoskámnak hívjanak. Ellenben a Drágám teljesen illik. :) Hazaérve már fájt a szám, este a vacsinál pedig búcsút intett az ideiglenes tömés. Sebaj, erre figyelmeztetett is a doki és nyugtatott, hogy a fog mélyén marad annyi, ami rendesen lezárja. Azért most 31-ig csak az egyik oldalon fogok rágni, azt is csak óvatosan.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.