Szösszenet:

Felelevenítem PHP-s tudásom, ezért ellátogattam a Hősmeberképző honlapjára. Egy kiegészítést készítettem hozzá 2001-ben. A Hősárvaházat. A játék annyira időtlenné vált, hogy még most is magas a látogatottsága. A régi fórumot böngészve pár régi bejegyzésemre leltem. Ezt most orvul megosztom mindenkivel. :)

"Halk leptek surranása hallatszott, melyet csak a rémülten távolodó macskák csatakiáltása, valamit az őket üldöző kutyák habzó csaholása zavart meg. Miután hősünk sikeresen megküzdött a lábára szorult vödörtől és leporolta magáról a melegágy (pardon, volt melegágy) valamikori üvegborítását, halkan az ablakhoz támasztotta létráját és fürgén félreugrott a lehulló cserép elől. Mikor a negyedik lépcsőfokon jutott túl, feltűnt, hogy ezen a házon nagyon egyformák a falrepedések. A tizediknél eszébe jutott, hogy a francba ássa ki a puha homokba süppedt létrát... Röpke másfél óra - valamint egy rövid versenyfutás az értetlen szomszéddal (mééér nem alszik az ilyenkor? és különben is minek neki éjjel ásó?) - után ott állt vágyai kapujában. Illetve ablakában. Boldogan húzta félre a függönyt majd macskaügyességgel kapta el a vészesen lefele közlekedő karnist. Hanyag mozdulattal helyezte örök nyugalomra a feleslegessé vált bútordarabot, munkát adva az ismerős asztalosnak aki az asztalt hivatott majd összeállítani. A csodás leányzó boldog mosollyal nyugtázta, megérkeztét, bár később esküvel állította, hogy csupán barátsága jeléül sikított torkaszakadtából. Hősünk kényelmesen bevackolta magát a pihe-puha ágyikóba és utolsó gondolatai közt megjegyezte: Kellene négy új láb a kissé megrokkant ágynak.

Hősemberképző, 2002. február 6., 00:06:20"

Csak egy villás volt nem több.
Mintha egy óriás fényképezőgépe
állította volna meg az időt.
Az árnyékok élesen rajzolódtak ki a házfalakon.
Itt egy labdát dobó kisgyerek,
ott egy férfi ki újságot vesz éppen.
A kiskutya ki dolgát végzi,
a madár ki a végtelenbe tart.
Egy végtelen pillanat.

Az óriás nevetve távozott,
Gonosz kacagása szélt kavart.
Forró, tüzes szelet.
Mely elsodort házat, kertet.

De itt maradtak az árnyékok.
Itt egy labdát dobó kisgyerek,
ott egy férfi ki újságot vesz éppen.
A kiskutya ki dolgát végzi,
a madár ki a végtelenbe tart.

Egy végtelen pillanat.

2002. január 22., 00:54:57

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.