napok...

2012.09.14. 08:14

Napló:

Az állólámpánk nagyobb falat, mint reméltem. Az új foglalat legalább egy centivel rövidebb, mint a régi, ráadásul vagy fél centivel keskenyebb. Ezek azt eredményezik, hogy a búrát nem tudom visszatenni. Sőt azt a fehér, hővisszaverő lemezt sem, ami arra való, hogy a réz lámpatest ne melegedjen fel annyira. Ha jól emlékszem a LED-es égők nem melegednek. Ha ez így van, akkor a megoldás rövid távon az lesz, hogy ide veszek egyet. Esetleg keresek egy nagyobb foglalatot.

Én is kipróbáltam a Guild Wars 2-őt. Titokban azt reméltem, hogy esetleg együtt tudok majd játszani Gergővel, de ebben nem vagyok annyira biztos. A játékot szokni kell, a PWI után nagyon más a kezelése. Lilla is megpróbálta. Ahogy szokta. Azaz órákat tölt el, hogy egy karaktert megalkosson, szeme, haja, ruha stb. Végül egy-két nap múlva törli és kezdi elölről. :) A nagy számítógép ház kivételével minden alkatrészt eladtam már a Vaterán, bár a DVD olvasót még nem fizették ki. Vettem autós töltőt az új telefonhoz, sose lehet tudni.

A komód pedig csendben várja a Gergő szobájában, hogy végre összerakjam.

android

2012.09.12. 08:42

Napló:

Ez most eléggé technikai lesz. Volt már cyberman, jöjjön a rokona az android!

Az utóbbi pár napot azzal töltöttem, hogy a Google Android rendszerét tanultam. :) Ez van ugye a legmenőbb okostelefonokban és tabletekben. A windows-os gépekről ne beszéljünk, mert: 1. elfogult vagyok. 2. Több ismerősőm is meghekkelte a windows-os telefonját és Androidot barkácsolt rá, mert a win-ra nem lehetett normális programokat találni. Na, erről ennyit. A tanulás azzal kezdődött, hogy letöltöttem az ingyenes fejlesztői csomagot. (Ugye a win-es sok-sok pénzbe kerül, csak kiherélt verzió van hivatalosan ingyé). Az, hogy prózaian egyszerű, nem fedi a valóságot. Sajnos olyan leírás, hogy : "Fejlesztés Androidra hülyéknek, 21 lépésben" sajnos nem létezik. Ezért kénytelen voltam példaprogramokat elemezni és abból rájönni a rendszerre. Jelentem nem vagyok reménytelen, rögtön másodikra sikerült életre keltenem a legegyszerűbb példaprogramot. Jelenleg ott tartok (és úgy gondolom egy darabig itt is ragadok), hogy sikerült a Társasházas programom SQLite-os adatbázisát felolvasni és a lakók listáját kiíratni. Az egyikre rábökve annak részletes adatait megmutatni. Úgy gondolom innentől, technikailag nincs sok probléma. Anikó persze bepánikolt, hogy neki innentől az ajándékba kapott tableten kellene a társasházas feladatait csinálnia. Ez egy picit bosszantott, mert: 1. ha ezt is tervezném, legalább fél év kemény munka lenne átírni. 2. Nem is akarom. Számomra sokkal fontosabb a technikai tudás birtoklása, mint, hogy ezt erőltessem, akarata ellenére. Ezért ezt most félre is teszem. :)

Gergő volt eumedias oktatáson. Egyenlőre az órák mennek, úgy tűnik még mindig ő az egyetlen akik komolyabban veszi, ezért őt vegzálja a tanár, ami nem biztos, hogy baj. :)

Elkezdődött az iskola. Onnan is látszik, hogy reggelente kevés a busz, sokan állnak Fehérvár és Pest között. Gergő mondta, hogy Veszprém fele se jobb, Ő is állt, kétszer is.

Az állólámpánk működik ugyan, de az a fehér korong (és a búra) nagyon hiányzik. Most azt találtam ki, hogy szerzek egy 17-es anyacsavart, ezzel lejjebb kerül a foglalat. Kell még egy alátét is ami ezt a "gallért" megfogja. Enélkül ugyanis az égő hője felforrósítja a lámpatestet. :( Majd meglátom mit tudok tenni.

barkács

2012.09.10. 09:00

Napló:

A hétvége a barkács jegyében telt.

Már régóta vacakol az állólámpánk a nappaliban, gyakran el-el alszik, pedig az égő jó benne. Odáig fajult a dolog, hogy nem is lehetett felkapcsolni. Kezdetben csak óvatosan később férfiasan estem neki. Az hamar kiderült, hogy a régi porcelán foglalat adta meg magát. Kopott, töredezett foghíjas a menet benne. Félelmetes csikorgó, reszelő zajt ad ki magából, mikor tekerni próbálom. Megszületett az ítélet, csere. Nem akartam tönkretenni, a készítője, nagyjából 20 éve ismeretlen. Óvatosan szedtem szét. Még egy 17-es csőkulcsot is kértem Anikó papájától. Végül vettem egy 95%-ban megegyező foglalatot. Sajnos pont olyat nem lehet szerezni. Ennek következményei lesznek. :( Szombaton sikerült szétszedni, hozzáférni a vezetékhez. Nagyon jellegzetes, égett szaga volt. :( Ítélet: kuka. Vasárnap délelőtt vettem helyette másikat. A csőbe fűzés ahogy az gondoltam, nem volt egyszerű. Akármelyik oldalról próbálkoztunk (Anikó is beszállt) egy-egy tuti ponton elakadt a vezeték. Végül azt találtam ki, hogy egy vastag cérna végére egy pici csavart kötöttem, azt vezettem át. A csavart azután lehetett "lóbálni" a csőben, megkeresve a lyukat. Így nagyon hamar sikerült át/befűzni a vezetéket. A cérnát gyakorlatilag rávarrtam egy tűvel a drót szigetelésére. :) Így tuti nem csúszik le. Lehetett húzni. Ez volt a legnehezebb része. Ezután összeraktam kipróbáltam. Majd megfordítottam a kapcsolót. Mikor a villásdugót szereltem fel, még arra is figyeltem, hogy a kapcsolt vezeték legyen a fázis. Ami nem tetszik, (Anikónak meg pláne) hogy a régi lámpabúrát nem tudom visszarakni, mert az új foglalat kisebb átmérőjű mint a régi, ezért a búra kiesne rajta. Ezen még dolgozunk...

Szombaton mikor épp nem tudtam a lámpával foglalkozni, a komód léceit furkáltam. Mindhárom összekötő lécet sikeresen megcsináltam. A marószerszám tökre felforrósodott. Amikor a szekrényeinket csinálták, láttam, hogy egy pár lyuk fúrásához sablont használt a szaki. Nem méregetett, hanem odatette a lemezkét, és az előre bejelölt lyukat kifúrta. Én is valami ilyesmit csináltam. Csak papírból. A léceken a tiplinek és az excenter háznak és csavarnak a helyét a LibreOffice Draw programjával megrajzoltam (épp úgy ahogy a teljes komódot) és egy sablonfélét nyomtattam. Ezt szépen kivágtam. A másodiknál már sikerült a lyukak középpontját is bejelölnöm. :) De a sablon tökéletesen bevált. A papírt csak ráillesztettem a lécre, a lyukak közepét megjelöltem egy ceruzával vagy egy kéznél lévő csavarral. A csavar jobb egy picivel. A pici lyukba szépen beleül a fúró, nem mászik el az induláskor. A fúrás nem volt gond. Illetve.... Pár helyen a tiplik lyuka elmászott. Egy-egy csomó elvitte pár milliméterrel. Ami itt elég nagy távolság. Mikor a vezetéket vettem, vettem egy (négy) nem tudom mit. Olyan pici dugó, ami pont beleillik a fúrt lyukba és egy tüsi van rajta. Ha ezt a léc ellenpárjához, a komód oldalához illesztem, akkor pont ott fogja megjelölni, ahova a lyukat kell fúrnom. Nagyon király találmány. Még arra futotta az erőmből a hétvégén, hogy a következő sablont megcsináltam. Jah másik trükk. Mivel nincs fúróállványom, ezért kétséges volt, tudok.e függőlegesen fúrni. Azt találtam ki, hogy a vízszintezőből kiszedtem a pöcköt, amiben a buborék van és ráragasztottam a fúróra. Így legalább egy irányban pontosan tudom, hogy jól áll. Persze egy csomó alkalommal elvitte volna a kezem/szemem a függőlegestől, de ez a trükk segített. :)

Folyt köv. a héten.

Répatorta van?

2012.09.06. 09:06

Napló:

Tegnap múlt 18 esztendeje, hogy Lilla megszületett. A család összegyűlt, napokkal ezelőtt Anikó és Lilla együtt elmentek megvenni a "meglepetéseket". Anikó szülei is hoztak magukkal tortát, mi is készíttettünk. (Így esett, hogy 2 szelet torta bűnébe estem) Én hamarabb hazajöttem, hogy elhozzam az autót a garázsból, és megtöltsem a csomagtartót ásványvízzel. Na jó, volt ott pár palack is. Anikó szülei a Lidl-ből veszik, ezért ott vettem 9 csomag (9x6 palack) ásványvizet, hogy ne nekik kelljen Úrhidára egyesével hazacipelni. Maga az "ünneplés" elég kurtára sikeredett, mert Lilla mangás barátai szintén erre a napra szerveztek összeröffenést, persze ott akart lenni. Egyszóval megkapta az ajándékait, megette a tortáját és elhúzott. Meglepő módon egy picit sem volt "idegbeteg" (hogy el fog késni meg ilyenek) tök normálisan viselkedett. Nem is volt egy picit se rossz a hangulat. Anikó mamája már régóta kérte, hogy pár fényképet vigyünk el neki, most meg is kapta...CD-n. Mivel nálunk sokkal nagyobb a TV képernyője ezért itt végignézte...USB-ről. Hol vannak már azok a régi fényképalbumok? Mivel nagyon rossz a látása a normális fényképeket nem is tudná látni, ez az egyetlen módja, hogy élvezni tudja. Még jó, hogy technikailag nem vagyunk lemaradva. (A 3D tv azért még hiányozni fog egy darabig) Anyut is hazavittem. Mivel a kocsi a garázsban lakik, nagyon ritkán tudok ilyet tenni. Hazafele beugrottunk a cipészhez a Távírda utca sarkán, most épp a telefonszáma kellett. Csak Úrhidán árultuk el, hogy a vizek ott utaztak a csomagtartóban. Nagyon megörültek, hisz ők sem fiatalok. Anikó pedig nekiállt paradicsomot válogatni a kertben. Egy fajtát keresett, aminek nincs magja. Aszalni szeretné. Azt mondja nagyon finom. Én nem szeretem az aszalt ételeket, de ő igen. Végül szedtünk egy kis dobozzal. (nem csak mag nélkülit, bármilyet)

Kértem Anikó papájától egy 17-es csőkulcsot, mert az állólámpánkban tönkrement (elkopott 20 év alatt) a foglalat, ki kell cserélni, de egy 17-es anyacsavar ezt megakadályozza. Na majd ma délután megküzdünk.

Lilla vidáman tért haza a buliból, kapott ajándékba csokit, posztert és egy üveg pezsgőt.

Már (legalább) másodszor kapott Lilla répatortát, most egy picivel hosszabb marcipán répákkal a tetején. Érdekes az íze, de nem rossz. Anikó szülei pedig dobostortát hoztak. Ezt én is nagyon szeretem.

Lilla

2012.09.04. 10:24

Napló:

Lilla letette a 4-es ill. 6-os ill. 12-es előre hozott év végi osztályozó vizsgáját németből. Ötös lett. :) Most irány az őszi német érettségi.

egy újabb lépés a komódba

2012.09.04. 10:05

Napló:

Tegnap délután elmentem és megrendeltem az elrontott lécet. Vettem (remélem jó) excenter házakat. Persze kezdetben nézett rám az eladó, mert nem a szokásost kértem, hanem olyat ami kb fele olyan mély. Mondom milyet kérek. (15mm átmérőjű, kb 10 mm mély) Aszongya, hogy olyan nincs. mondom, hogy van. De nincs. De van, láttam a weboldalon cam2000 a neve. Érdekes módon meg is találta. :)

Tegnap és ma reggel is arra ébredtem, hogy kitartóan görcsöl a lábam. Szerintem túl sokat izzadok mászkálás közben és kevés ásványi anyagot viszek be. Vagy passz. Szerdán kora délután jönnek a nagyszülők s lesz dajdaj. Lilla újfent répatortát kért. Öööö.

sikerek és kudarcok

2012.09.03. 11:03

Napló:

Megint nehezebb lettem. Nem tudom, talán a Gergő szülinapi tortája, esetleg a névnapi csoki? Grrrr.

Nekikezdtem a komód összerakásának. A fúró, amit erre a célra vettem, tökéletesen bevált. Egy apróságra kell figyelni, nem szabad túl nagy fordulatszámon vágni az excenterek helyét, mert a súrlódástól megég a fa. :) Ellenben a több órás kínlódás helyett pár perc alatt megvolt, egy lyuk. Ami végül nem lett jó. :( Az történt, hogy az eladó által adott excenter ház még jó is lenne, ellenben a vágáshoz használt szerszám rendelkezik egy heggyel, amivel ugye a lyuk közepét lehet megtalálni. Ez a hegy azonban túl mélyen megy a lapba és bizony kijön a túloldalon, ha akkorára vágom a ház helyét amibe az teljesen belefér. :( Nem baj majd ma elmegyek az ERFA-ba és vágatok másik lécet. Egyben megpróbálom kicseréltetni az excenter házakat kevésbé mélyre. Amit most adtak az 14 mm mély. Elvileg 4 mm lenne még a túloldalig, de az a fránya 5 mm ami a szerszám hegye, na azzal senki sem számolt. Olyat néztem ki, ami csak 10 mm mély. Ha ezt még kicsit mélyebbre is fúrom, akkor is jobban járok, szerintem.

Gergő volt a második eumedias tanórán. Van egy újabb társuk. :) Úgy tűnik csak ő vette komolyabban (vagy mi) amit a tanár mondott és Gergő megvette az ajánlott könyveket, egyedül. A jutalma az lett, hogy a tanár a legtöbb példát vele csináltatta. :)

Gergő megvette a Guild Wars 2 c. játékot. Évek óta várta, most szinte éjjel - nappal ezzel játszik. Megnéztem én is. Elég egyedi a grafikája, aki a WoW (vagy valamelyik klónjával, pl. Forshaken World) játszik/ott annak nem lesz szokatlan az irányítás, akik a Perfect World világából jönnek azoknak eléggé kínlódás lesz. Engem az zavart, hogy nem találom a keresett NPC-ket. Eléggé elveszik a jelzés a képen, hogy ki-kicsoda. Bár el szokás kérdése. Nekem még nem megy. A térképen ellenben szépen látszik mindenki. Szóval én vagyok a béna.

Szerdán lenne Lilla szülinapi bulija, de most néztem, a cégnél beszerveztek egy team-eventet egész délutánra. Még nem tudom mit fogok tenni...főleg, mert nekem kellene Anikó szüleit hazavinnem autóval. Most nagyon arra húzok, hogy inkább bebukom a bónuszom ezen részét, de nem szólok Anikónak, mert ilyenkor azt gondolja, hogy direkt tolok ki vele...

eumedia - kezdetek

2012.08.29. 09:22

Napló:

Gergő elment az első eumedia-s nyelvórára. Határozottan jól érezte magát, mert három jelentkező visszamondta a jelentkezést. (vajon miért? :) ) Így kellemes kis csoportban lehettek. A tanárt jó fejnek tartja, sokat beszéltek, ez inkább egy ismerkedés, szintfelmérés volt. Mint kiderült pont az a helyzet amire tippeltünk. A tanár egy rendes nyelviskolának dolgozik, akiknek az eumedia a szervező cég. Remélem, hogy legalább a tanárt kifizetik a befolyt pénzből. Akik felmondtak, lehet megszívták, mert túl későn léptek vissza és így a semmiért kell az eredeti ár 30%-át kifizetniük. Végül is ez sem egy rossz marketing stratégia. Direkt rossz hírüket keltik (illetve hagyják, hogy ez legyen), az emberek visszalépnek, de késve és gyakorlatilag a semmiért kaszál a cég. :) Közben pedig megtartják a nyelvórákat, mert különben egy idő után senki se szerződne velük. Passz. Ezek csak olyan elmefuttatások. Arra gondolok, hogy ha mégis gond lenne, legfeljebb direkt megkeressük azt a céget ahol a tanár dolgozik. :)

Tegnap előkerestem a netről a komódhoz vett excentereknek a szerelési tervrajzait, így már tudom, hogy hova és mekkora lyukakat kell majd fúrnom. Mivel nincs fúróállványom, azt találtam ki, hogy egy olcsó vízszintezőt szétszedek és a benne lévő három kis bigyót (amiben a buborék van), valahogy rászerelem (pillanatragasztó?) a fúróra, így nagyjából tudni fogom, hogy jó irányba fúrok.

barbecue party

2012.08.27. 13:56

Napló:

Szerdán délelőtt elrepültem Frankfurtba a Sched team party-jára. Ez egy grill (barbecue) party volt, mint kiderült azért, mert két régi (10+) kolléga távozik a csapatból. Mivel én csak szeptember végéig vagyok "kölcsönbe" náluk, gondoltam, lehet utoljára találkozok a teljes csapattal. Persze izgultam, hogy minden rendben legyen a repjegyekkel, mert a hülye lufis standby szabály miatt bármi megtörténhetett volna. De jó járatokat választottam, volt helyem, nem maradtam le. A Duty-free-ben vettem egy üveg Egri bikavért, a sült húsokhoz ez illik és így nem kellett csomagfeladással küzdeni (mármint ha máshol vettem volna). A céghez közel van egy nagy üzlet a Toom Markt, ott vettünk többen is előre pácolt szelet húsokat. Mikor itthon lelkendeztem erről Anikónak, lehűtött, hogy ilyen nálunk is van, de neki az a fixa ideaja, hogy a kissé, hmm, érett húsokból készül, a pácolással elnyomva mindazt amit el kell nyomni. Nos ez ott nem így tűnt, sőt teljesen mindennapos dolognak látszott, hogy az emberek nem otthon küzdenek, hanem készen veszik. A party egész jól sikerült, csak szegény másik magyar sráccal toltak ki újfent a németek. Ő ugyanis nem beszéli a németet, de csak páran voltak, akik emiatt angolra kapcsoltak. A legtöbben zavartalanul hadartak tovább. Még szerencse, hogy én egész jól beszélek, nagy hála dr. Szalai Elek tanár Úr-nak, aki akaratom ellenére belém verte az alapokat a gimiben. Este annyira fáradt voltam, hogy még játszani sem volt kedvem.

Csütörtökön hajnalban indultam haza. Már háromkor kipattantak a szemeim, de csak négykor kellett felkelnem. Időben elértem a gépet. Nagyon időben, mert elromlott a magasság/sebesség/nyomás mérő érzékelő. Első körben kicserélték a pöcköt (csövet), majd miután nem segített az egész gépet. Eközben elküldtek bennünket egy másik kapuhoz, majd onnan egy harmadikhoz. Végül alig másfél óra tili-toli után hazajöttünk.

Pénteken hajnalban keltem, csak, hogy szokjam, mert indultunk Szekszárdra fogorvoshoz. Végre visszarakják a még áprilisban leesett koronámat! Két óra vezetés után jól megkínzott a nagyon kedves asszisztens leszedve a fogköveimet. Utána ugyanezt végigcsinálta az egész családdal. :) Napokig fájt mindenkinek. Nekem talált egy pici lyukat, két fog között, ahova a fogkefe nem ér el. :( Hasonló lyukat Lillának is. Neki azonban be is tömte. Rám már nem került sor, mert Anikó egy régi, a tömés alatt romló fogát hozták rendbe. Nálam egy megbeszélés volt, végül alig sokezer forintért megcsinálják úgy, hogy többet ne essen le ez a korona. :( Erre majd októberben térünk vissza.

Bónusznak a fogorvos után meghoztuk a komód leszabott elemeit az Er-Fa-ból. Vettünk egy csomó csavart meg pöcköt, meg excentert, amiből nekem komódot kell varázsolni. Eléggé kifáradtam, mire minden deszkát, bocsánat, bútorlapot felcipeltünk. Volt egy régi, a konyhaszekrényhez tartozó polcunk, amit Anikó újra szabatott, hogy egy másik elemben polc lehessen.

Szombaton megvettük azokat az apróságokat a komódhoz, amiket pénteken elfejeltettünk. Utána kimentünk Apu sírjához. Anyu csináltatott sírkövet, jól néz ki. Délután elmentünk Anikó szüleihez, megköszöntöttek minket.

Vasárnap élfóliáztam. Mert az utólag levágatott polcot nekem kellett megcsinálni. Már nagyon jól megy. :)
2 trükkje van. A vasaló alá kell egy üres a4-es lap, hogy a fólia ne égjen rá az egyetlen vasalónkra. A felesleg levágásához úgy kell tartani a szerszámot, hogy magával a lappal teljesen párhuzamos legyen. Az a legjobb, ha speciális vágószerszámot használunk, ami olyan mint egy féloldalas ék. ( /_  ) Pl. a sliccer, tapétavágó vagy akár a rendes kés is olyan, ami egy teljes ék alakú. (  < )  Ezek azért nem tökéletesek, mert nem pont a lap síkjában vágnak, hanem pár tized milliméterrel felette. Hacsak rá nem fordítja az ember, akkor viszont nehezebb a lap síkjában tartani.

Ellenben a polctartók pöcke nem csereszabatos a most használtakkal. Ha jól láttam, 3-as a pöcök átmérője, nálunk az 5-ös a megszokott, nehezen, de találtam egy 4-est a Praktikerben (Er-Fa-ban nem volt). Így fúrni kellett a polcot. Végül lett 2 új polcunk, már csak "be kell lakni".

galaxy vélemény

2012.08.22. 09:54

Napló:

Egy kicsit játszottam az új telefonnal. Nem vagyok teljesen oda tőle. Az a pár többlet nagyon látványos, de nem feledteti a bosszantó hiányosságokat. A pozitívum: Van benne wifi kapcsolódás, gps és lejátszik mp4 videokat. Negatívum: A gps-t használó Google maps csak az előfizetéshez tartozó adatkapcsolaton keresztül tölti le a kért térképeket, akkor is, ha van élő wifi kapcsolat. A névjegyzék, ahonnan tárcsáz, hiába tartalmazza a születésnapokat, évfordulókat, nem figyelmeztet rá. Az alapban hozzáadott naptárban sem jelennek meg, semmilyen jelzéssel. Sőt a naptárban, ha emlékeztetőt készítek, nincs lehetőség ezeket a dátumokat átvenni. Az pedig hab a tortán, hogy a felvett emlékeztetőket sem látom, csak ha külön listát kérek a következő feladatokról. Ez így nekem kevés.  Pedig nem vagyok túl igényes, azt gondolom. 

Most épp a Ferihegyi reptér sky court-jában ülök, Frankfurtba repülök. Találtam Burger King-et! Pedig alaposan eldugták! Az árai igencsak versenyképesek a főbb helyen lévőkkel. A Whopper még mindig speciális tudást igényel, ha nem akarom teljesen összekenni magam.

aug 20., a mi ünnepünk

2012.08.21. 08:43

Napló:

Számunkra augusztus 20. különleges ünnep. Gergő szülinapja. Most azonban valahogy nagyon nem jól sikeredett. Gergő is letört volt, gondolom tervezett valamit a barátaival és nem lett belőle semmi. Sajnos nem beszélt róla. Szegény Anyu. Eljött felköszönteni Gergőt, de egy olyan hallgatag, búskomor társaságot talált, hogy el is menekült. Persze, ha egy nappal korábban jön, sokkal vidámabbak vagyunk. Reggeli után még Catanoztunk is, pedig azt ritkán játszunk, mert sokáig tart és sok hely kell hozzá. Most meglepetés győzelem született, Anikó nyert! Szorosan mögötte Lilla, aki morci is lett, hogy nem ő nyert. Ez van. Anyu is, mikor megkérdeztem mi újság, magáról alig beszélt. Most éppen egy régi kedves közös ismerősről beszélt, Éváról, akit még a Hősemberképzőben ismertem meg. Szegényre rájár a rúd. Anyuval azután ismerkedett meg, hogy rákot diagnosztizáltak nála. Szerencsére sikeresen leküzdötte. Azután összejött egy másik Hősemberképzőssel, Pozsy-val, aki szintén rákot kapott, de ő nem volt ilyen szerencsés, több éve már, hogy eltávozott. Most pedig a férje kapott stroke-kot, fél oldala lebénult, beszélni nem tud. Nos ilyen vidám hírekkel jött elő Anyu Gergő szülinapján.

Este elmentünk megnézni a fehérvári tűzijátékot. Vica adott egy jó tippet, honnan lehet jól látni és nem megsüketülni. A nap fénypontjaként láttunk egy elég fantáziátlan produkciót. Voltak jó pillanatok benne, de mi ennél több látványosságot szerettünk volna. Nem voltunk elégedettek.

orvosok...

2012.08.17. 09:19

Napló:

Apunak (az Alzheimer mellett) magas vérnyomása volt. Végül ez lett a végzete. Kétszer kapott agyvérzést, volt zöldhályoga (amit azért leküzdött). Az első agyvérzése után újra kellet tanulnia egy csomó mindent. Pl az írást és a beszédet, a járást. Ideiglenesen lebénult a fél oldalára. Hihetetlen akaraterővel azonban mindig visszaküzdötte magát, legalább elfogadható állapotba. Végül a szervezete feladta, de nem az akarata.

Épp ezek miatt veszem komolyan a Pollák főorvos úr véleményét, hogy ha el akarom kerülni, hogy nálam is gond legyen a magas vérnyomással, akkor kezdetnek fogyjak le. Ezen küzdök, ráadásul rendszeren megméretem a céges dokival, mikor erre jár. Rendszerint 120-130/80-90 értékeket mér. A körzeti doki is. A súlyom is megy lefele, nnna.

Tegnap a cég előtt volt a véradós kamion, elmentem hát vért adni. Rettegek a szuritól. Már kisgyerek korom óta. Nem, nem félek, komolyan rettegek, belül pánikolok és előtörne belőlem az a 10 éves kissrác akit hárman fogtak le az osztályteremben, hogy a kötelező oltást megkapja. :( Le akarom küzdeni ezt és azt olvastam, hogy jó ellenszer, ha szembe nézünk a félelmünkkel, minél gyakrabban. Már négyszer voltam vért adni és most először nem engedett a doki, mert túl magas értéket mért. 175/115. Jah ez valóban magas, ráadásul nem tudtam meggyőzni arról , hogy ez  a belső pániktól van. :( Azért kértem tőle egy papírt, mert mondtam, hogy nem fogja elhinni a doki, mert még sose mért nálam ennyit. :(

Délután részt vettem egy céges, "hogyan üljünk a monitor előtt" előadáson. Leginkább azért, hogy az aláírásom ott legyen a jelenléti papíron. Gyakorlatilag nem tudtak újat mondani. :)

Az előadás miatt később értem haza, rohanva csomagoltam újra a szünetmentest, beletéve a hiányzó kábeleket, rohantam a postára, szerencsére emberi idő alatt sorra kerültem (ugyanaz a kedves hölgy vette fel a csomagot). Utána még rendelés vége előtt beestem a körzeti dokihoz. Nem kellett várnom semmit  (na jó, 1 percet ültem), azonnal bemehettem. A rohanás és a stressz, hogy elérem -e a rendelés végét, meg is hozta az eredményt, mikor vérnyomást mért. Teljesen leizzadtam, ééés: 120/80.  Tadaaam!

Este Anikó megharagudott rám. Jogosan. Soha nem kapott virágot, vagy bármi emlékeztetőt a házassági évfordulónkon. Egyrészt ez nekem egy újabb dátum, amire nem emlékszem. :( Erről nem tehetek. Másrészt annyiszor vágta már a fejemhez, hogy talán hiba volt összeházasodnunk, hogy ha még eszembe jutott volna, akkor se szívesen emlékeztetném arra a napra. Erre most felemlegeti és letol ezért is. Mit fogok tenni? Amit szoktam. Jól idomított férj módjára veszek neki virágot (teljesen megérdemli) és megígérem, hogy ezentúl figyelek erre a napra. A telefonban pedig beállítottam, hogy ez a nap az évfordulónk napja, hogy előre figyelmeztessen. (Mert az akarat kevés, úgy se emlékeznék rá)

video for galaxy y

2012.08.16. 12:44

Napló:

Mint rendes férfi én is szeretek játszani az új kütyükkel. :) Nem kivétel ez alól az új telefonom. Láttam, hogy van rajta film/videó nézegetési lehetőség. Persze egyből ki akartam próbálni van-e nekem olyan programom amivel megfelelő formátumot tudok előállítani. Utána néztem a specifikációnak, a telefon kijelzője 320x240-es.

Első jelölt a Windows saját programja: Movie maker.

Ingyenesen letölthető, Windows 7 (esetleg Vista) kell hozzá. Egyszerűen betölthető a konvertálandó videó és a mentés "mobil kis méret" opciója adja magát. A többi túl nagy méret. A konvertálás sikeres, a mobilra átkerülve a "galéria" menüpont alatt lehet filmet lejátszani. Az elkészült filmet le is játssza, de nem az igazi, mert az időtartamra (több kísérlet után) véletlenszerűen 1,5 - 5 percet mutat. Ezért nem lehet beletekerni. 4-5 filmmel próbálkoztam, a hibás filmek aránya 100%

Második jelölt: AVSMedia Video Converter.

Nem ingyenes, 59$ az ára. Ellenben ezért az árért egy komplett audio és video szerkesztő, lejátszó, konvertáló csomagot kapunk. Ráadásul un. élettartam frissítési opcióval, azaz innentől minden következő verziót ingyen megkapunk. Ezért is választottam annak idején és vettem meg.
Konvertálásnál szintén egyszerű kiválasztani mit szeretnénk, az eredmény formátumát, sokkal jobban lehet finomítani (codec megadása pl, ami a MM esetében egyáltalán nem választható meg) de az alap (Telefon - IPhone kicsi) opció is megfelel én is ezt választottam. A többi szintén túl nagy méretet (képméretet) használ. Ezt áttöltve a film tökéletesen jelenik meg és a hosszát is helyesen látjuk, valamint működik benne a tekerteker.

Ennyi volt mára a reklám....

egy kis győzelem

2012.08.16. 08:41

Napló:

Tegnap a napi sétámban kb akkor értem Anikó munkahelyéhez, mikor épp végzett. Megvártam és csapdába estem, ahogy az szokott lenni. Elkísértem a cipészhez és a DM-be is. :) A cipésznél a szokott probléma jött elő, a mester , gondolom az eddigi ügyfélkörének megfelelően a legolcsóbb megoldásokat javasolta, Anikó pedig a legjobb eredményt adót szerette volna. Hmm, inkább elmesélem. Anikó szandiján lejött a talp egy ponton és meg is kopott már. A mester a ragasztást emlegette, mint elvégzendő munka, de Anikó a teljes cserét szerette volna egyből hallani, mert a kopás már veszélyeztette a szandi anyagát. Eltartott egy darabig mire közös nevezőre jutottak. :)

A DM-ben sikerült végre megtudni, mire is jó a hűségkártya, amire Anikó szorgosan gyűjti a pontokat. Még sose láttam olyan bevásárló kocsit, mint a ott. Van ugyanis rajta egy nagyító! Ha a kedves vásárló nem tudná az 5 mikronos betűkkel írt szöveget elolvasni a dobozokon. :) Nagyon tetszik!

Otthon újabb jó hír várt. Eladtam a régi szünetmentesemet, amiben teljesen kimerült az aksi. A legjobb, hogy megtaláltam a kacatok között a hozzá tartozó USB kábelt. Este becsomagoltam és majd ma a múltkor feladott alaplap elfelejtett csatlakozó paneljával együtt feladom. Vatera futárral, persze. :)

Ma reggel azonban eszembe jutott, hogy a kábeleket nem csomagoltam bele a szünetmentes mellé. Nem is tudom, örüljek, hogy eszembe jutott egyáltalán, vagy legyek mérges, hogy este nem jutott eszembe? Biztos ami biztos, reggel előszedtem egy tápkábelt és ráraktam a dobozra, hogy délután eszembe jusson erről, hogy a többivel együtt újra kell csomagolnom.

Mivel megjött a vérvételem eredménye készülök a dokihoz, kontrollra. Ezért este ráálltam a mérlegre. 105,9. Ez újra fogyást jelent. :) Tegnap és ma véradás lesz a cég előtt. Ha jól emlékszem február körül adtam vért, Anikó műtétjéhez. Tegnap nem tudtam róla , de ma dél körül elmegyek és adok újra.

t-online...

2012.08.15. 08:36

Napló:

Költségcsökkentés miatt összevonjuk egy csomagba a tv-telefon-internet-mobil előfizetéseket. Ebből csak az internet lesz az új. Kaptam is egy hívást a t-online-től, hétfőn, hogy jönnének kedden, 14-16 között. Ez nekem jó időpont, igaz, hogy kicsit előbb el kell jönnöm a cégtől, de ezért van a VPN kapcsolat, hogy itthonról ledolgozhassam a kimaradást. Loholok haza, de előbb még elmentem a garázsba, megkeresni Lilla régi videokártyájának dobozát, mert végre sikerült eladni a Vaterán. Időben otthon vagyok, ezért szépen becsomagoltam mindent amit el kell küldenem. Ötkor nem vártam tovább és rájuk csörögtem, hogy akkor most mi van? Az van, hogy nem jönnek, mert "nem lehet internetet létesíteni" valami átterhelésről beszélt az ügyfélszolgálatos. Mielőtt eldurrant volna az agyam, hogy esetleg értesíthettek volna talán, elment megbeszélni valami technikai kollégával a helyzetet. Kiderült, hogy a kedves hölgy, "nem jól indította az igénylést" ezért nem tettek semmit. De most Ő jól megbeszélte és ezután rendben lesz. Majd meglátjuk.

Kipróbáltam a Vatera futárszolgálatot. Egyszer mintha csináltam volna ilyet, de nem emlékszem. Akkor mintha eljöttek volna a csomagért, most én vittem a postára, úgy olcsóbb. :) A trükk az (többek között), hogy a szükséges postai nyomtatványt otthon kell géppel kitölteni online és a kinyomtatott papírral kell elmenni a postára. A hölgy ránézett és annyit mondott,
- Jajj.
- ??.
- Még ilyet nem csináltam. De gyakorlat teszi a mestert.
Tök jófej volt hárman összedugták a fejüket előkerestek egy "Vatera futár kisokos" feliratú előre gyártott postai leírást! Közösen eldöntötték, hogy "F4, az lesz az, a kisokos is azt írja". Nem tudom mit jelent, de működött. :)
Így sikeresen útjára engedtem a csomagot. Persze ma reggel döbbentem rá, hogy valami kimaradt, amit majd holnap feladok. :(

vérvétel, telefon, vatera

2012.08.14. 09:16

Napló:

Tegnap reggel anyuval elmentünk vérvételre. Már hónapokkal előbb "előírta" a körzeti doki. Most nagyon szeretem, hogy anyu doki és így nem kell beállnom a sok-sok-sok----rengeteg ember közé és várnom a soromra. Utána bejöttem dolgozni.

Felhívtak a t-online-től, hogy kedden délután jönnének beszerelni az új internetet. Nem tudom mit szeretnének még szerelni, de nem vagyok boldog. Főleg, mert szerintem nem is kell szerelniük....na majd meglátjuk.

Este hatkor, ahogy azt megígérték a t-mobile-nál átkapcsolták a telefonszámomat, így már az újat használom. Még azt sem tudtam, hogy kell felvenni egy hívást. :( Nem, nem nyomni, hanem húzni kell a felvevő jelet. :( Oh, anyám! A végén pont olyan béna leszek az új cuccokhoz, mint amilyen bénák  a mi szüleink...

Tegnap sikerült eladnom Lilla régi számítógépének pár alkatrészét. Ha elmentek a szerelők, elmegyek és feladom postán.

Újabb csalódás

2012.08.13. 09:49

Napló:

Megint felszaladt a súlyom. :( pedig ezen a héten igenis figyeltem, még a séta se maradt el...na jó egyszer. Most arra gondolok, hogy eljutottam arra a pontra, amikor a szervezetem átállt "takarékos" üzemmódra. Attól, hogy nem vagyok éhes (ebben biztos, hogy Gyuri bácsi teája segít), még simán kimarad 2 evés naponta. Nem eszem uzsonnát egyáltalán és a vacsora is gyakran csak gyümölcs. Ha viszont így van, akkor egy idő múlva újra fogynom kell.

Szombaton történelmi pillanat történt. Megrendeltük a komód elemeit. :) Vica is eljött, mert ő egy tükröt szeretne és az ismerőse ajánlotta, hogy vegyen farost lemezt, amiből normál esetben a szekrény hátoldala van és arra ragasztják majd fel magát a tükröt. 21-22 a szállítási határidő. Már most izgulok.

Végül nem mondtunk fel az EUMEDIA-nál. Mert kicsúsztunk az időből. Nem olvastuk el időben a szerződés minden apróbetűjét ezért nem vettük észre, hogy nem 8 hanem csak 3 napunk lett volna olcsón megúszni. Az én hibám. Most abban reménykedünk, hogy nem fog elmaradni, és "csak" a terembérletet és/vagy a tanár fizetését nem utalják, ezért majd újabb behajtás indul ellenük.

Elvileg ma este életre kel az új net és az új telefonom. A telefonszámokat már sikerült átvinnem a régiből. Ami annyira nem volt egyszerű, Bluetooth ide vagy oda. Az új készülék már nem fogadta a régi által adott adatokat, a kapcsolat hiába volt meg. Végül azt csináltam, hogy a régin biztonsági mentést kértem a bővítő kártyára, a keletkezett fájlt usb-vel átvittem a másik telóra és ott importálás módban beolvasta azokat. Majdnem minden ok, "csak" az ékezetek tűntek el, helyettük kockás kérdőjel van, valamint azokat a neveket ahol 2 szót használtam, pl Anikó mamája, hülyén vette át és a "mamája" lett a vezeték név. :( Ez van amikor valami túl okos akar lenni.

Napló:

Délután megyek haza, lelkileg felkészülve a napi sétámra, mikor csörög a telefon: íííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííííí
Ennyit hallok. jah meg a háttérbe valaki halkan mond valamit. Rövid hallózás után végre megjön Lilla hangja.
- Apa, valami nagyon sííípol. Mit tegyek?
- Keresd meg mi az.
Nem fogom húzni az időt, rövid keresgélés után, (vajon hogy talált rá?) kiderült a szünetmentes táp sípol. De nagyon.
- Nyomd meg a kikapcsolóját.
- Megnyomtam.
- Nyomd hosszan.
- Egész eddig nyomtam.
- Akkor próbáld meg röviden.
- Semmi.
- Kétszer, röviden?
- Még mindig sípol, apa!
- ööö, húzz ki belőle minden madzagot.
- Pill, kell mindkét kezem..... Még mindig sípol.
- Vedd ki a helyéről. Nézd meg a hátulját, van ott valami amit lehet kapcsolni?
- Van egy pöcök, valami reset.
- Na nyomd meg azt.
- Még mindig sípol, AAApa!
- Hát, szerintem tönkrement benne az aksi...hagyd úgy, elvileg 5-10 perc múlva elhallgat, mindjárt otthon vagyok.

Így esett, hogy nem mentem sétálni, hanem elmentem vettem egy újat a Media Markt-ban. Iigen, talán olcsóbb lett volna egy számtek boltban, vagy a netről, de túl akartam lenni a dolgon. Annyira nem is volt drága. és dupla teljesítményű az előzőhöz képest.

Mikor hazaértem, még mindig sípolt, csak az aksi kiszedése segített.

Ötletek

2012.08.09. 13:01

Napló:

nagyon szomorú vagyok. :( Mégy egy ötlet/megérzés, amiből nem lesz hasznom.

Kezdődött a pályám elején, mikor a számítógépek még egy 100 nm-es terembe fértek be, éppen csak. Ekkor jelent meg a Videoton VT20/4-es majd kicsit később a VT16-os gépe. Nagyon hamar ráéreztem, hogy a nagygépek ideje véget ért. Az osztályunknak (Programtervezési osztály, Videoton) már akkor el kellett volna kezdni a tervezést az átállásra. Persze ez nem történt meg, illetve csak későn, de addigra a széteső Vidi, kis cégei már nem akarták a központi, nagygépes rendszert. Sajátot akartak a saját XT majd a AT gépeikre.

A következő megérzésem, hogy nekünk magyaroknak magyar billentyűzet kell. Nem lehet a dokumentációkat, hivatalos leveleket ékezetek nélkül rögzíteni. Erre be is indultam, de nem volt 100e dollárom, hogy a gyár érdemben foglalkozzon velem. Ennyi lett volna az én beszálló részem...

Legközelebb a Digital Reality-ben jött rám az ihlet. A Haegemoniát készítettük és próbáltam a program designerével együtt győzködni a vezető programozót, hogy igenis kell bele tankos földi harc sőt legyen benne űrhajó szimulátor is. Nem kell, hogy profi legyen, csak éppen működjön. A válasz: "Áhh, sose lesz olyan játék amiben egyszerre lehet szaladgálni, meg autót vezetni, meg repülő szimulátor. Az emberek nem fogják szeretni, mert nem lesznek egyenként elég profik." Még annak az évnek a végén megjelent egy apró és érdektelen játék, amivel valóban senki nem játszott és azt a pár játékost is nagyon zavarta, hogy nem realisztikus az autóvezetés és a repülő (helikopter) irányítása. Jah, lehet, hogy emlékszik valaki erre: GTA III - Vice City. Ugye? :)

Még ekkor történt, hogy a Blizzard megjelentette a WoW-ot. Játszottam a beta verzióval. De már akkor tudtam, hogy nem szeretnék havi díjakat fizetni. Rátaláltam a Metin 2-re. Itt éreztem meg, hogy mi lesz a következő évek siker története. Persze hiába mondtam, hogy a Haegemonia világára építve kellene egy MMO -t készíteni. De azzal a fizetési rendszerrel, amit a Metinben láttam. Azaz, nincs havi díj, de vannak extra dolgok amit ha akarok meg kell venni. Persze le lettem ugatva. Ma, majd 10 évvel később szerintem ez a legsikeresebb üzleti modell.

A mostani füstbement tervem az az, hogy a repülőkről vissza kellene térni a léghajókra. Héliumos, óriási léghajókra gondoltam, elsősorban teherszállításra, vagy ráérősebb/kevés pénzű utasoknak. Most olvastam, hogy már épülnek az ilyen flották és pár éven belül rendszeres forgalomban is láthatóak lesznek. :( Szerintem a Malév-et is meg lehetett volna menteni egy ilyen flottával.

Ellenben van egy tippem....

Most éppen megint tudom a tutit. Most az a vesszőparipám, hogy ... kiazmitakarneeee.....

Ezt nem mondta senki....

2012.08.08. 09:54

Napló:

Már az előző hónapban lejárt az összes hűségidőnk. Mind a t-home-nál mind a telenor-nál. A legolcsóbb díjakért be szoktuk vállalni a két év hűségidőt. Most felhívtak a t-home-osok (telenor neem), hogy új csomagokat ajánljanak. Az ajánlatok mind a céges internet, mind a lakossági tv-telefon esetében kedvezőbbek mint az eddigi díjak. Ezért mindkét csomagunkat lecseréltük. A céges internet esetében ez egy ingyen routert (is) és olcsóbb előfizetést jelent. A lakossági esetében egy kicsit nagyobb kavarc keletkezett. Még júniusban benn voltam és egy kedves ügyintéző hölggyel kiválasztottunk egy megfelelő csomagot. Anikó nevén van a telefon és a tv. A csomag (azonos áron) azonban tartalmaz egy 15 Mb-es internetet és egy mobil telefont is. Úgy gondoltam, hogy egyszer, mikor Anikó végez együtt elmegyünk és aláírjuk a papírokat. A múlt héten el is mentünk. Nem emlékeztem az ügyintéző hölgyre, csak tippeltem, hogy ki volt. Ezért inkább új sorszámmal egy random másikhoz kerültünk. A férfi 1 perc után megmutatta, kinél voltam (jól tippeltem) és elárulta, hogy a telenornál sorra elakadnak a telefon áthozási kisérletek, hacsak előtte egy un. hordozási kérelmet/igazolást nem szerzünk tőlük. Így átséta a konkurenciához. A fehérvári plázában a telenor "irodája", nos eléggé puritán. Sőt ellenséges, nekem és Anikónak is. Ellenben az ügyintéző alig volt az. Ki kellett fizetnünk az aktuális számlát, sőt ígéretet kaptunk arra is, hogy a megkezdett hónapra is teljes díjat fognak kiszámlázni, szerintem büntiből. Végül elkészült a kérelem ami alapján a központ fog levélben küldeni egy engedélyt/hozzájárulást mittudomén. Tegnapelőtt meg is érkezett, tegnap bementünk a t-home-ba. Fél perc alatt csináltunk csinos kupit az ügyintéző pulton. :) Mivel egyik "régi" arc sem volt épp benn, egy harmadik hölggyel követtük el az egészet. Véletlenül (?) szóba került az új SIM kártya és emiatt kérdezett rá, hogy akarunk egy új telefont, ha már itt vagyunk. Ebben a percben hasított belém a felismerés, hogy a régi telom telenoros ezért nem fogom tudni használni. Valahogy abban a hitben voltam, hogy nem kell SIM-et cserélni. Ezt viszont Anikó sose fogja nekem elhinni. Naná, hisz évek óta nyafogok egy új telefonért. És most meg venni kell egyet. Jah, tiszta véletlen...mondja Ő. Pedig de. Egy Galaxy Y lett belőle. Azóta rákerestem, szerintem nekem jó lesz. Nem a legtutibb, de jó. :)

Az internet előfizetést pedig úgy fogjuk elosztani, hogy a gyerekek megtartják a régit, én pedig az újat. Az új drótján jön a tv adás is, ezért nem lenne célszerű, ha azt nagyon leterhelnék a youtube-os és LOL-os meg egyéb letöltésekkel. Mivel kikerül az én PWI-s adatmennyiségem a körből, nekik sem fog annyira akadozni. A dróton nem lehet gyorsabb előfizetés, 15 a legnagyobb amit bír, kimérték. Így a 2x15 ideális megoldás.

Napló:

105,6

Asszem többet nem kell mondanom. Iiigen, a múlt héten elengedtem magam. Volt vacsi este hat után, pénteken 2 szelet (nem pirítva!!!) kacsazsíros kenyér este. nyammi, nyammi. Egyezzünk ki, hogy ez volt az ellenpróba, jó? Naa, lécci, lécci!

Sárvár, reload

2012.08.07. 09:41

Napló:

Alig egy héttel azután, hogy megjöttünk, szombaton reggel már újra a sárvári napernyő alatt pihentem. :)
Jött a kánikula, Anikó pedig mindenképp ki akart menekülni a panelből. Megértem. Így szombat hajnalban ébresztőt fújt a család és irány Sárvár. Mert az jó. Sikerült fél órás késéssel indulni, ahogy szoktunk. Ugyan lefaragtam majdnem 15 percet, de így se értünk oda nyitásra. Amint átküzdöttük magunkat a bejáraton, Anikó és Lilla szaladtak, hogy megszerezzék A napernyőt. Ami alatt pihentünk. Azért ők, mert amíg én a fizetéssel meg egyéb adminisztrációval foglalkoztam, ők bemehettek. Mi Gergővel átvedlettünk strandolóvá. Ezután jött a helycserés támadás. Ekkor jött a meglepi, mert a napernyőnknek már csak a hűlt helye maradt. :( Még a tartó oszlopot is kiásták. De Anikót nem olyan fából faragták és szerzett másikat. :) Ezt sikeresen "belaktuk". Lilla rávett, hogy csúszdázzak velük. A hullámmedencének persze most is nagy sikere volt. A sodró és a pezsgőfürdő/ülő izé volt az igazi. Gergő szinte csak ezekben volt. Ebédelni az önkiszolgálóban ettünk, túléltük. Ettünk fagyit is. Este hétkor indultunk haza. Kivételesen nem tévedtünk el, épségben hazaértünk. Nem kellett sokáig álomba ringatnom magam...

eumedia

2012.08.07. 09:28

Napló:

Gergő diplomájához kell a nyelvvizsga. Lilla felvételiéhez nagyon jó lenne a nyelvvizsga. Ezért mikor felhívott minket egy hölgy, hogy ajánlana egy nyelvtanfolyamot, meghallgattuk. Csütörtökön itt is volt egy "üzletkötő", aki további mézesmadzagot húzott el előttünk. Egy nyelvi tesztet is (egy oldal, 25 kérdés) csináltatott a gyerkőcökkel (lehet ilyet mondani egy 20 éves emberre és egy érettségizni készülő másik emberre?) amit poénból én is megcsináltam, németből. A vége az lett, hogy kell a nyelv, vágjunk bele. (kis csoport, heti egyszer, magas a sikerrátájuk) Sajnálom, hogy nem voltam pofátlan és a beszélgetés alatt nem mentem és kerestem rá a  cégre. eumedia. (csakazértiskisbetűvel). Utólag láttuk, hogy elég sok negatívot mondanak az emberek, de szinte sose a tanítás minőségét kritizálják. Anikómnak sikerült céginfót szerezni róluk. Pénteki érvényességgel hét végrehajtási eljárás folyik ellenük, maga a cég tavaly november végétől létezik (hoppá, az üzletkötő szerint már két éve is voltak itt Fehérváron) ok, hogy egy bt-ből alakultak át, de akkor is. Attól tartunk, hogy "szokásukhoz híven" nem fognak fizetni a terembérletért, vagy rosszabb esetben a tanároknak és így elúszik a tanfolyam a pénz és az idő. Szombaton úgy döntöttünk élünk a 8 napon belüli felmondás lehetőségével.

Nagyon érdekes volt a teszt eredménye. Most tök mindegy a színvonal, meg ilyesmi. Ami megfogott benne, hogy Lillának és nekem ugyan azok voltak a hibáink. Nem csak maga a kérdés, de a hibás válaszok is ugyan azok voltak. :) Ezen Lilla 2 napon át poénkodott. :)

Jajj, munka....ja és komód

2012.08.03. 08:48

Napló:

2 napig tartott mire visszarázódtam a munkába. Bónuszként végre elmentem az Er-Fa-ba megrendelő lapokért. Mivel minden alkatrészt a komódhoz külön lapon kell kérni...nos elég macerás lesz megcsinálni mindet. Majd kitalálok valamit. Anikó nem sürgeti a dolgot, szerintem annyira nem bízik bennem. Feltette azt a cseles kérdést, hogy tudom-e már, hogy hova kerülnek a csavarok, összekötők? Illik ilyen kérdésekkel összezavarni az embert?

Szerző: ALex66

Szólj hozzá!

Címkék: komod

Szabi2

2012.08.02. 09:00

Napló:

A hazahozott székeket összeraktuk, a régieket elvittem a hulladéktelepre. Csak napokkal később került elő Gergő ágya alól a régi székének háttámlája, ezért az most az előszobában vár, hogy elvigyem. Pénteken a gyerekekkel együtt elmentünk Anikónak névnapi ajándékot venni. Általában névnapra egy csoki jár. Ha tudok időben virágot venni, akkor az is. (Gyakran munkából jövök és a virágboltokban akkor már nincs szép virág) De most mást is gondoltunk. Az úgy volt, hogy mikor a Lillának kerestünk sapkát, megláttuk, hogy a Decathlonban lehet kapni aranyos pici serlegeket. Igen olyat amit a sportolók kapnak. Egyszerre jutott eszünkbe Lillával, hogy meg kellene lepni vele Anyát, egy megfelelő felirattal. Olyasmivel ami kifejezi, hogy mennyire szeretjük és számunkra Ő az igazi bajnok a családban. Ezért közösen kiválasztottuk  a megfelelőt (pici, arany, de nem köthető egyek sporthoz sem). A felirat készítése azonban nem volt egyszerű. A boltban nem tudták volna határidőre vállalni, mert helyben nem csinálnak ilyet, felküldenék Pestre. Inkább elvittük a Mister Minit-be. A legközelebbi az Auchanban van, irány oda. Ott csak késő délutánra vállalták volna, mert az eszközt a megfelelő szaki úgy hozza magával, aki délelőtt máshol dolgozik. Hol? A Plázában. Irány a pláza. Én még úgy emlékeztem, hogy a Tesco épületében vannak, próbaképp oda mentünk elsőnek. Tévedtem. Harmadjára a jó helyre mentünk. Közösen megegyeztünk a szövegben, amit nem fogok leírni. :) Gergő így balra el. Fél óra múlva kész is lett. Ezalatt elmentünk vissza a Tecskoba vettünk fagyit Lilla hazacipelte én pedig vissza a serlegért. Eldugtuk az ajándékot, egy hét múlva lesz meglepetés.

süti beállítások módosítása