Napló:

A munkában utólértem magam, sikerült mindent leadni, amit nem, ahhoz meg időt nyerni.
Csütörtökön volt meglepi, mert új szobatársat kaptam. Egy másik részlegtől jött át valaki, mert náluk elfogyott a munka. D. Árpád. Kb. velem egyidős.

Meglepődtem, mert a hétvégi autómentő/szerelő srác visszahívott, hogy nem tünt el, csak még nem talált megfelelő árban alkatrészt. Drágán lenne, de azt javasolta, hogy várjunk. Azt is el tudom képzelni, hogy a drágát (ez annyira relatív, fogalmam sincs neki mi a drága...) fogja előadni mint k. olcsó cucc és még nekem kell majd örülnöm. Majd meglátjuk.

A., L. és V. (meg V. barátnője J.) szombaton elutaztak Plitvicébe. Én nem akartam elmenni. Egyrészt mert nem akarok 10 órát utazni, hogy azután megnézzek egy tavat sok vízeséssel. Nem szeretem az olyan utazásokat amikor bezsuppolják az embert egy buszba, utaztatják 5 órán át, utána 7 órán át menetelni kell a tó körül és vissza. Ezt nem bírnám. Miért? Mert az egyik szívbillentyűm hibás. A kis piszok nem záródik rendesen ezért a fáradt és a friss vér keveredik. Ezért kevesebb oxigén jut a szervezetbe, hamar kifáradok. Amikor erősebben ver a ketyegőm, akkor a hatás fokozott, magyarán pont mikor épp több kellene, akkor kapok sokkal kevesebb ZOxigént. Ez gáz. Emiatt nem tudok sokat mozogni, pont az aerob mozgásokkal állok hadilábon. Ezért nem is tudok rendesen sportolni. Ezért voltam boldog mikor megtaláltam az íjászatot. Mert az igény meg megvan bennem, mint egy rendes kos-ban.
Vissza... Szombaton tehát egyedül maradtunk G-vel. Nem zavartuk egymás köreit. :) Távmunkáztam, hogy nehogy lemaradjak mint a múlt hónapban, kicsit takarítottam is. Rendeltünk pizzát. G. jött oda, hogy most elmenne a haverjaihoz és lehet, hogy lemennének a Balcsira, majd vasárnap délelőtt jönne vissza. Rendes, megbízható gyerek, nincs okom arra, hogy megtíltsam. Én is szívesen mentem volna ilyen korban, ha lett volna kivel. De azért megkönnyelbültem, mikor nem lett belőle semmi. :) 
Éjjel hamarabb értek haza a lányok, mint kiderült nem tudtak aludni a buszon, fáradtak és aludni akarnak. Rendesen kiszellőztettem, alapos huzatot csináltam, hogy jó levegő legyen, meg megágyaztam meg ilyenek, hogy ki tudják pihenni magukat.
A. hozta a formáját, 5 perccel azután, hogy megjött már láttam, hogy meg van bántódva. Kiderült azt várta volna el, hogy mi meg kitakarítjuk a lakást. Az, hogy elkezdtem nem is értékelte. Azt, hogy ezt az igényét csak G-nek mondta el, hogy én pedig magamtól álltam neki nem vette észre. Azt meg felejtse el, hogy olyankor takarítsak mikor gyűlölök takarítani, mikor ő nincs ott. Vasárnap is ilyen harapós hangulatban telt el. Ráadásul probléma volt a távmunka szerverekkel nem tudtam dolgozni.

Leltár:

Normális kiskölökként sokat voltunk lenn a téren. Fociztunk, tengoztunk, fogócska bújócska, lányokkal tollaslabda. Egyedül biciglizni tanultam meg csak 18 évesen. Szüleim túlzottan óvtak, ezért. Később elárulták, hogy még az oviban jött egy felmérő ember és végignézte a gyerekeket. A Sportiskolától jött és tehetségeket keresett. Engem választott ki, mert a legjobb mozgású voltam, lehettem volna élsportoló, akár olimpiai bajnok is, de nem, szüleim nem engedték. :( A szívproblémámat nem tőlük tudom. Katona voltam (mert még voltam katona :)  és nem bánom) mikor egy gyakorlaton rosszul lettem. Inkább csak nagyon elfáradtam, de a többiek mondták, hogy holtsápadt vagyok. Persze Honvéd kórház lett belőle. Ott egy hét vizsgálódás után kiderítették, hogy mi a bajom. Azt mondták ez veleszületett baj, és A-ról egyből D kategóriába helyeztek. Csak azt nem értettem, hogy a kifulladások miért csak iskolás koromban jelentkeztek, előtte semmi. Azután kezembe került egy orvosi újság. Az Orvosi hetilap. Épp véletlenül és épp akkor foglalkoztak azzal, hogy pont ez a betegség talán nem minden esetben örökletes, hanem szerzett is lehet. Azt írták, hogy környezeti ártalmak is kialakíthatják. Pl. sok gyerekkori stressz. Nagyon megütött ez a cikk. Mert stressz, az volt, főleg kisiskolás korom körül. Apám katonatisztként rossz társaságban volt. Ő is masszívan ivott. Nem bírta. Gyakran, mikor hazatántorgott megvert. Csak mert ott voltam, mert kicsi voltam. Meggyűlöltem érte. Halála napjáig, akkor, nem tudom miért, tudtam, hogy meg fog halni és megadtam neki a megbocsátást.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.