Napló:

A tegnap is uncsi lett volna, ha nem próbálnak meg eladni nekem  "aranygyűrűt óccóééé". De határozottan fejlődnek a módszerek. A Népligeti pályaudvarra egy kis kikövezett ösvényen szoktam bemenni. Most sem tettem máshogy. Tegnap jött velem szembe egy fickó és kb egy lépésre lehettük, mikor lehajolt és a fűben heverő valamit felkapott. Az tuti, hogy volt ott valami, de nem számít. Nnna, egy normális embernek mi a reakciója, ha aranygyűrűt talál? Igen? Ön ott hátul? Hát persze. Füligérő vigyorral, zsebrevágja és igyekszik minél gyorsabban elhúzni a helyszínről. Erre Ő. Megáll, felém nyújtja:
- Né, mit találtam! Ez valódi?
Mittudomén! - gondoltam, kezembe vettem. Rajta a cetli: "18 karát, 97600 ft". Vastag pecsétgyűrű. De még a jeggyűrűm is nehezebb nála, pedig azt még 25 kilóval ezelőtt vettük. Kicsit játszok, gondoltam. Kíváncsi voltam mit ad elő.
- Hát, úgy tűnik. Vadiúj, még valami jel is van beleütve. Szerintem az.
Nagyon csillogott a szeme.
- Hol lehetne eladni?
- Nem tudom, talán itt a Lurdy házban van valami.
- Hát, nekem nem kell, nem is vagyok magyar. Ha kell odaadom szívesen!
- Ááá, sajnos nincs nálam csak aprópénz.
- Pedig nem kérek érte sokat, odaadom a feléért!
- Kösz, nem. De bocsi, megy a buszom.
Még utánam kiabált (félhangosan), "Legyen a harmada!". Csak a kezem ráztam elmentemben és magamban vigyorogtam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.