Napló:

Anikó volt dokinál, mert már 2  hete jött haza a kórházból. A sebei szépen gyógyulnak, bár a felszívódó varratok még tartják magukat. Együtt jöttünk haza és  szokásomtól eltérően nem aludtam be a buszon, sikerült ébren maradnom és beszélgettünk. :) 

Tegnap Anikó nagyon sinom tejfölös pogácsát csinált. A fele tésztát megtöltötte a hűtő mélyén lelt szilvalekvárral. Bónusznak pedig köménymagos és mákos csíkokat. :) Este csak megkóstoltam, de ma alaposan tesztelni fogom mindet. :)

Változik a látásom. Munkához már le kell vennem, mert nem látok szemüvegben közelre. Vígasztalásul mondom, hogy mikor megyek akkor meg nem látok messzire szemüveg nélkül. :)

Egyre rosszabb a memóriám. A héten fordult elő, hogy a cég épületéből kiléptem és fel akartam húzni a sálam a szám elé, mikor észrevettem, hogy nincs rajtam. Határozottan emlékeztem arra, hogy az asztalom körül sem volt, mikor indultam. A cég nagy panoráma ablakában nézegettem magam mint egy négyéves kislány, forgolódtam, illegtem-billegtem, de nem láttam, hogy a kabátomból bárhol kilógott volna. Viszamenni nem akartam, mert akkor lekésem a buszomat, így mentem előre. Gondoltam, legfeljebb másnap meglelem valahol. Igen az nyert aki arra szavazott, hogy mégis a kabátomban volt, de valahogy olyan szerencsésen bújt meg a redők között, hogy nem nyomott, de nem is csúszott ki. Mikor a buszban levettem, ott vigyorgott. És mi lenne velem, ha nem enném Anyu "agyfényesítőjét"?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.