A Nyúl és az aranyhal
2012.04.10. 09:29
Napló:
Mint minden nagy ünnep (Húsvét, Karácsony) nálunk is takarítással kezdődik. Ez az a rész amit utálunk benne.
Anikó és Lilla dolgoztak a legkeményebben, Gergő szigorúan csak amit a szájába rágtak. Én, kb középen. Végre a többiek is látták Anyu felújított lakását és még Anikó is azt mondta, hogy sokkal-sokkal szebb lett. Trabikánk haldoklik. Most vagy az egyik trafója vagy "csak" a gyertyák. Mikor Anyuhoz mentünk nem érződött semmi gáz, de utána alig tudtunk kiérni Úrhidára. Pedig nem volt csúnya hangja, csak épp nem ment. Az úrhidai emelkedőn kettesben mentünk fel. :( Meg kell emberelnem magam és elmenni a boltba. Legalább új gyertyákért. Kicserélni persze én is ki tudom, nem gáz. Csak ilyenkor bennem van a félelem, hogy jót veszek -e?
Hétfőn totál elfelejtettem. milyen nap van. Csak késő délután döbbentem rá, mikor Gergő ment el és szóba került. Rosszul esett, mert nem volt szándékos. Lilla állítólag kétszer is szólt pedig. Ilyenkor szokta emlegetni, hogy olyan vagyok mint az aranyhal. Annak 1 perces a memóriája. Hát...néha valóban nem több az enyém sem. :(
A Nyúl az idén (is) rendes csokit hozott. Úgy döntöttünk még tavaly, hogy nem fogunk csak azért nyúl alakú csokit venni mert ünnep van. Több csokit vehetünk kevesebb pénzért, ha maradunk a normál táblás csokiknál.
Lilla nagyot alakított. Egész délután szöszmötölt és vasárnap reggel meg is láttuk, hogy mit. Apró kosárkákat ragasztott és mindre egy kacsát ragasztott. A kosárkákban gondosan kiszámolt francia drazsé lapult. Ez mutatta az ajándék csoki fele az utat. Én Anikó csokiját elbujtattam a könyvespolcon. na jó egy tojáska mutatta, hogy ott azért valami van. Úgy láttam Anikó értékelte. :)
Gergő egy új MMO játékot mutatott nekünk. A DC Universe egy szuperhősőkből álló világot csinált. A használat leginkább a WoW, Forshaken World-re emlékeztet. természetesen kipróbáltuk Lillával. A világ szép, jól kidolgozott, csak a PWI után teljesen szokatlan.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.