monitor

2013.02.15. 11:10

Napló:

Tegnap hazafele benéztem a procomp2000-be, javítanak-e monitort? Igen, volt a válasz. Ezért szépen visszasétáltam szakadó esőben a döglött monitorral. Azt ígérték, hogy a jövő héten elkészül, de legalább is kiderítik mi a baja és adnak árajánlatot. A tipp tápegység probléma volt. Majd kiderül.

Megfőztem a vacsora teáimat, miközben hűlt, kicseréltem Lilla lámpájában a sok éve működő égőt - az enyémre, mert az övé kiégett. :( Majd veszek másikat. Utána leültem átnézni a levelezést és ott ragadtam a gép előtt.

Anikó megjött és kiakadt, mert nem csináltam meg neki a gyógyteáját, miközben az enyémet igen. Mondjuk közben eltelt legalább egy óra, és igen tervben volt, de mivel azóta, hogy kiöntöttem hűlni, nem jártam a konyhában. Én pedig jól felkaptam a vizet, mert abszolút nem volt szándékos, vacsi alatt-előtt akartam megfőzni, hogy friss legyen. Úgy gondolom, hogy kissé rosszul reagáltuk le, igen én is, ezt az esetet. De mostanság annyira felbosszant sok apróság, valahogy sokkal ingerlékenyebb vagyok. Zavar, hogy gyakorlatilag alig működik a rövidtávú memóriám. A legtöbb eseményt elfelejtem. Este már arra se emlékeztem, hiába próbáltam visszaidézni, mit mondtam civakodás közben. Ez eléggé kétségbe ejt. Komolyan el kellene mennem dokihoz. Nagyon sok mindent azonban nem felejtek el, így nem mondhatom, hogy teljesen általános, nem értem mi van velem.

A bejegyzés trackback címe:

https://alexmemories.blog.hu/api/trackback/id/tr85081674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása